Csimót egy parkolóból autók kerekei közül mentették önkénteseink 8-10 hetes kora környékén. Már az első pillanatokban is látszott, hogy egy jó természetű, emberközpontú poronttyal van dolgunk, aki szorult helyzetébe kíváncsi természete miatt került. Ma már kalandorvágyát biztonságos körülmények között élheti ki ideiglenes befogadójánál, ahol cicatársat is kapott, Csimó nagy örömére és cicatárs nagy bánatára, hiszen egy kiscica energia szintjével nehéz lépést tartani. De ilyen helyzetekben besegít Csimó új kedvenc játéka a gyorskötöző, amellyel bármeddig el tud játszadozni, illetve az erkélyről nyíló kilátás, ahonnan szemmel tarthatja kis birodalmát.
A cicaiskolában a szobatisztaság leckéből már jelesre vizsgázott, azonban mosakodásból még csak egy közepes sikerült, így abból egy kis korrepetálás szükségeltetik, ezt pedig remélhetőleg már végleges otthonában kaphatja meg.
Kedves, energikus, bújós természete miatt ajánljuk családba, akár gyerekek és állatok mellé is.
Chipezve, oltva, további oltási és ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe, kizárólag benti tartásra, Budapestre és környékére.
A cicára rövid bemutatkozó levél kíséretében a macskamentes@noeallatotthon.hu email címen lehet jelentkezni! Köszönjük!
További képek
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.