A Covid járvánnyal kapcsolat lezárások, mint oly sok embert, Gibbont is negatívan érintette. Régebbi munkája, egy kocsmában, mint mindenlében kanál megszűnt. Ő is, mint más vendéglátásban dolgozó próbált egyéb szakmában is elhelyezkedni. A Noé Állatotthon macska karantén részlegén, mint szobafestő-mázoló teljesedett ki, ahol a Sixtus-kápolna belső freskóit álmodta meg a lakosztályában, majd másnap már lakberendezőként kezdett el dolgozni. Megunva a szárnypróbálgatásait ideigleneshez került, ahol 2 kövér macska személyi edzőjeként éli mindennapjait. Esténként az ember asszisztensét is megdolgoztatja.
Gibbon egy energia bomba, csakis teljes sebességgel tud közlekedni a lakáson belül. Mindenre felugrik, amit tud felborít, imádja a nájlon zacskókat, esténként pedig az ember fején ugrálni. (Ha már a másik 2 macska kidőlt) Olyan sok energiája van, hogy egyke macskának nem való, mindenképp egy hasonló habitusú társat keresünk neki. Természetét tekintve egy végtelenül kedves, aranyos kis méretű macska, akire ha az ember ránéz dorombol. Minden is érdekli, almozás, olvasás, filmezés. Benne van minden játékban, tevékenységben segítő mancsot nyújt, ha kell, ha nem.
Chipezve, oltva, ivartalanítva, további oltási kötelezettséggel fogadható örökbe, kizárólag benti tartásra.
A cicára a macskamentes@noeallatotthon.hu e-mail címen lehet jelentkezni! Köszönjük!
További képek
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.