Zagyvarékasi kolóniából fogadtunk 5 cicát, két felnőttet és három kölyköt. Sajnos a piciken már most nyomot hagyott a csípős hideg éjszakákkal beköszöntő ősz. Mindhárman alultápláltak, náthásak, szőrük kopott, fakó, szemük gyulladt. Természetesen azonnal az állatorvosnál kezdtünk velük, ahol a kezelések mellett FIV/Felv tesztet is végeztettünk, melynek eredménye szerencsére negatív lett. Innen egyenesen ideiglenes befogadóhoz kerültek, ahol szemmel láthatóan nagyon élvezik a meleget és hogy bármikor igény szerint megtölthetik a hasukat. Ideiglenes anyukájukat kértük meg, hogy mutassa be Őket:
"A vörös kandúr, Zagyva Dalia. Egy hős, ő a legbátrabb, első perctől kezdve bizalmat szavazott nekem, bár bizonytalan volt, de simogathattam, dorombolt nekem. Neki nem kis hasmenése van, és a feneke is csúnya. Az egyik szeme kicsit levedzik, a hátsó lábai kimaródtak, sovány (már azért kezd magára szedni) és a szőrén is látszik, hogy annyira nincs jó állapotban. De nem trüsszög, nem folyik az orra, vidám, játékos, imádnivaló."
Chipezve, oltva, további oltási és ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe, kizárólag benti tartásra, Budapestre és környékére.
A cicára a macskamentes@noeallatotthon.hu e-mail címen lehet jelentkezni! Köszönjük!
További képek
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.